Seobaglyak - Seo verseny 2011
A 2011-es év egy újabb seo verseny indításával kezdődött. Volt már sok féle verseny az elmúlt 3 évben. Voltak kisebb versenyek, melyek az ELTE-n tanuló diákok számára voltak kihívás, és voltak, melyek kimondottan seo témában jártas emberek szaktudását próbálta ki. A kulcsszavak igen változatosak voltak eddig is. Volt linkfelhő, webszemjankó, seonyár2008 - csak, hogy párat említsek a teljesség igénye nélkül -, és most 2011-ben pedig Seobaglyak Seo Verseny.
Ma már sokan nem kedvelik ezeket a versenyeket, mert úgy tartják, csak az Internetet, illetve keresőket szennyezzük vele. Egyesek szerint ezek a keresőoptimalizálási versenyek csak webszemetet gyártanak. Ugyanakkor, ha utána keresünk a google-ben, akkor megtalálhatjuk a nagy keresőóriás állásfoglalását is a seo versenyekről. Igazából nem ellenzi azokat, engedélyezettek mindaddig, amíg nem sértik meg a seo szakemberek a google iránymutatási elveit.
Innentől kezdve pedig szabad. A játékban résztvevők számára izgalmas egy ilyen 3 hónapos seo próbatétel, mely közben saját magukat is kipróbálhatják a versenyzők. Az idei seobaglyak versenyt a mox.hu seo fórum rendezte meg Wszp szervezésében, melyet a keresooptimalizalas.me címen lehet megtalálni.
- A seobaglyak verseny indulása: 2011. január 17. 18:00 óra.
- Befejező dátum: 2011. április 17. 18:00 óra.
A játékban résztvevő versenyzőknek sok sikert kívánunk. Seobaglyak előre
A seobaglyak versenyben partnerünk a seobaglyak.hirmutato.com, melly oldallal Guns kollega nevezett be a versenyre. Összeszedi a leghasznosabb seobaglyak híreket a portál.
Hozzászolás írása
You must be logged in to post a comment.
Legfrissebb munkáink:
- Authority Site státusz (Szerkesztő)
- Authority Site státusz (hunprobalazs)
- Webszemjankó (Szerkesztő)
- Webszemjankó (Kovács Vince)